Hálószobáink az épület alsó szintjén, a közösségi terekből nyílnak.
A 4 hálószobában
- melyből 2 egymásból nyílik - 10 vendéget tudunk elhelyezni, 2-3 család részére ideális választás vagyunk. További két vendégnek az alsó nappaliban található kihúzható kanapéágyon tudunk megágyazni. Két hálószobában franciaágy várja a vendégeket, további kettőben pedig összetolva vagy szeparáltan tudjuk előkészíteni az ágyakat, vendégeink igénye szerint. A legnagyobb szobában egy kinyitható kanapéágy is található, melyben így 4 fő tud aludni. Kérésre babaágyat tudunk biztosítani.
Vendégházunk családbarát szállás, szobáink alapvetően alvásra, pihenésre tervezettek. Minden hálószobában fényzáró sötétítő függöny, több méretű párna és minőségi matrac segíti a pihenést. Az ágyakra személyenként egy fürdőlepedőt és egy kisméretű törölközőt készítünk be, egy kis vendégváró csokoládéval együtt.
3 hálószobából közvetlen kijárat nyílik a teraszon keresztül a kertbe, valamint a medencéhez.
Családbarát szállás lévén, több olyan helyiség is van a vendégházban, ahol mindenki együtt tud lenni. Ugyanakkor a kisebb-nagyobb szobáknak köszönhetően lehetőség van elvonulásra is.
A felső szinten található tágas étkező-nappaliban
egy 12 fős asztal - elegendő székkel -, kényelmes kanapé és zongora vár Benneteket, miközben csodálatos kilátás nyílik a hegyekre. A felső szinten található nappaliból lehet kimenni a hatalmas panoráma teraszra, amelynek fedett részén kanapén, függőágyon tudtok heverészni, beszélgetni, valamint itt lehet akár grillezni és a 12 fős asztal mellett eszegetni-iszogatni akár esőben is. A nappaliban a forró nyárban a klímának köszönhetően mindig kellemes az idő, a hidegebb napokon a kályha pedig nem csak jó meleget, hanem páratlan hangulatot is nyújt. Ebből a helyiségből vezet le a lépcső a vendégház alsó szintjére.
Az alsó
nappaliból a hálószobákon felül egy pihenő szoba, valamint a kádas fürdőszoba és a szeparált wc is nyílik. A lenti nagy nappali elsősorban pihenésre, lazulásra tervezett, kényelmesen elfér benne a két kanapé, melyek közül az egyik 12 fős foglalás esetén pótágyként működik, és ami mindezek után is tágas marad. Hosszabb nálunk tartózkodás esetén, a lépcső alatti beépített szekrényekbe is tudtok pakolni. Bár a vendégházban nem lehet tévézni, korlátlan internetkapcsolat van, így egy monitor és a saját számítógépetek segítségével az alsó nappaliban tudtok közösen filmeket, meccseket vagy bármi mást nézni. Az ehhez szükséges HDMI kábelt biztosítjuk.
Ha egy utazáshoz hozzátartozik néhány jó könyv elolvasása, megérkeztél. A pihenő szobában a hatalmas könyvespolcokon igényes kötetetek sorakoznak, minden korosztály számára. Ha inkább társasoznál, ahhoz is minden lehetőség adott - külön asztal, székekkel - sokféle játékot megtalász akár egyedül, vagy másokkal játszanál.
Az otthonok központi helye a konyha, nincs ez másként a vendégházunkban sem.
Beszélgetni, keresztrejtvényt fejteni vagy koccintani egy jó pohár borral, mind hozzátartozhatnak a főzéshez és annak előkészítéséhez. Igyekeztünk annak megfelelően kialakítani a konyhánkat, hogy mindennek - elérhető közelségben - legyen helye, ami elengedhetetlen a jó hangulatú közös főzéshez. Családbarát szállás vagyunk, a felszereltségre is nagy hansúlyt fektetünk, komolyan gondoljuk, hogy érezd magad a konyhánkban úgy, mint otthon. Vagy még jobban. 🙂
A vendégházban megtalálható felszerelések:
mosogatógép - gázos főzőlap - villanysütő- mikrohullámú sütő - vízforraló- 4 személyes kenyérpirító - kávédaráló - botmixer - robotgép - gofrisütő
raclette-sütő - krumpli pucolók - konyhai mérleg - saláta centrifuga - kézi habverő (többféle méret) - dugóhúzó - konzervnyitó - lábosok, fazekak (nagyok is)sütős tálak - tepsi többféle méretben - pataki tál - palacsinta sütők- citromfacsaró - fűszerek és olajok - gyümölcs, fekete- és zöldtea
20 db étkészlet és evőeszközök - vizes poharak, boros poharak, bögrék, pezsgős és koktélos poharak, röviditalos poharak, kávés csészék - kapszulás kávéfőző
Bialetti 4 személyes kotyogós kávéfőző - tányér alátétek - grillezéshez szükséges eszközök - éles kések (többféle méretben) - salátás tálak
szervírozó tálak - kérés esetén etetőszék
Minden vendégünket megajándékozzuk egy csésze kávéval, a teafogyasztás ingyenes.
Szereted az elnyúló forró fürdőzést? Vagy jobban kedveled a gyors zuhanyt? Esetleg mindkettőt szereted és a hangulatodtól függ éppen melyiket választod?
A vendégházunkban két fürdőszoba vár. Az emeleten található fürdőben egy zuhanyzó és egy wc áll a vendégek rendelkezésére, az alsó szinten pedig egy sarokkádas tágas két mosdótálas fürdőszoba. Mindkettő felszerelt fűthető törölközőszárítóval, az alsó fürdőszobában találjátok a hajszárítót és az elsősegélydobozt. Mindkét mosdószekrényben találtok pipere és higiéniás termékeket (sampon, balzsam, fogkrém, fogkefe, szappan, borotválkozó szerek, stb.) szükség esetére. Érkezéskor a fürdőkben találjátok a szürke kosarakban a kézi törölközőket és kádkilépőket.
A kertünk nem csak árnyékot adó díszfákkal hanem gyümölcsfákkal is beültetett, ha nálunk nyaralsz akár a fáról is eheted a legfinomabb gyümölcsöket: cseresznye, őszibarack, nektarin, körte és dió is van nálunk. Kertünkben alapvetően a nyári időszakban használható a fürdőmedence, napozóágyak, kanapéval és függőszékekkel felszerelt szaletli és egy kisebb, sportolásra - elsősorban tollas vagy röplabda ill. gyerekfocira -
alkalmas füves terület várja a vendégeinket. A nézők a gyümölcsfák között felszerelt függőáagyakról szurkolhatnak vagy éppen pihenhetnek két meccs közben.
A zárt, kültéri tárolóban viking sakk, tollas, függőágyak, a grillezéshez és bográcsozáshoz szükséges eszközök találhatóak, valamint a saját kerékpárokat is biztonságosan lehet tárolni.
Igyekeztünk úgy kialakítani a vendégház minden terét - beleértve a kertet is -, hogy családi körben, nagyobb társaságban is kényelmesek legyen, ugyanakkor lehetőség legyen elvonulni, egyedül lenni, ha éppen valakinek ahhoz van kedve. A kertben és a szaletliben többféle padon, széken is meg lehet pihenni, a füves részeken, a külső tárolóban található pokrócokon kellemesen lehet heverészni, napozni.
A kertben a kisebb-nagyobb gyermekeket homokozó, kétféle hinta, valamint egy remekül mászható diófa várja.
This site was created with the Nicepage