Ha van a Dunakanyarban hely, amit egyszer mindenkinek látnia kell, az Prédikálószék. Nem, nem egy ódon bútorbolt, hanem egy fantasztikus kilátópont, ahonnan a világ – vagy legalábbis a Duna – a lábaid előtt hever. Egy kiadós túra után, mikor végre felérsz, garantáltan úgy érzed, hogy megérte az összes kaptató, az eltévedt kanyarok és az a pillanat, amikor már azt hitted, sosem érsz fel a hegytetőre.
A túra a Pilisszentlászló vagy Dömös felől indulhat, és a
kezdeti lelkesedés mindig magas. Mindenki vidáman csattogtatja a bakancsát, és
a hátizsákokból még nem hiányzik a csoki. Az első pár kilométer gyönyörű erdei
ösvényeken vezet. Az út felfelé néha kicsit szuszogós, de épp annyira, hogy ne
adjuk fel, és a csapatban a viccelődés végig fenntartja a jó hangulatot. A
„mikor érünk már fel?” kérdés először a gyerekektől hangzik el, aztán a
felnőttek is csatlakoznak – de kitartás, a csúcs egész közel van!
A Vadálló-gerincen kapaszkodunk fel, hogy elérjük a túra
legembertpróbálóbb részét, a Vadálló-köveket. Ezek a hatalmas sziklatornyok
olyanok, mintha egy óriás eldobált volna néhány kavicsot, csak kicsit nagyobb
kivitelben. Innen már érezni, hogy közeledünk a csúcshoz, és ilyenkor mindenki
új erőre kap – vagy legalábbis úgy tesz, mintha kapna.
A kövek mellett haladva azért érdemes figyelni a
lépéseinkre, mert a helyenként meredek ösvény könnyen próbára teszi az
egyensúlyérzékünket. Akár egy-egy túrabot is jól jöhet ezen a szakaszon. De
semmi pánik, a természet itt kárpótol mindenért. És mi lehet jobb annál, mint
amikor egy szikla tetején állva azt érezzük, hogy miénk a világ?
A Vadálló-gerinc felső szakaszáról már könnyedén, kényelmes
sétaúton érjük el utunk célját a 639 m magasan fekvő Prédikálószék csúcsát:
megérkezünk a Prédikálószék-kilátóhoz. A kilátó valójában egy modern, fából
épült torony, ahonnan olyan kilátás tárul elénk, ami komolyan leírhatatlan. A
Dunakanyar legszebb panorámája megéri az összes lépést, és ha szerencsénk van,
még napsütés is vár odafent.
Itt aztán előkerülnek a szendvicsek, a termoszok, és jön az
a jól megérdemelt pihenő. A gyerekek rohangálnak, a túratársak pedig azon
vitatkoznak, hogy vajon tényleg a Visegrádi vár látszik-e a távolban, vagy csak
a képzeletük játszik velük.
A lefelé vezető út általában kevésbé kínlódós, főleg mert
tudjuk, hogy a nehezén túl vagyunk. Persze az is lehet, hogy a térdünk ekkor
kezdi el a véleményét hangoztatni, de szerencsére a lefelé vezető szerpentin
kanyarjai mindig lekötik a figyelmet. A túra végén érkezik az a pont, amikor
valaki kimondja: „Ugye milyen jó ötlet volt eljönni?” – és mindenki egyetért.
Szóval kapd a bakancsot, hívd a barátokat, jöhet a túra, egy kis geocachinggel fűszerezve és irány Prédikálószék – mert a legjobb kilátások mindig azok, amelyekért meg kell
dolgozni!
This site was created with the Nicepage